A 2024-es fagyiszezont megnyitottuk.


B Á T O N Y T E R E N Y E
A 2024-es fagyiszezont megnyitottuk.


Április 11-én szavalóversenyt tartottunk a költészet napja alkalmából. A rendezvény az iskola könyvtárában zajlott, ahol sok izgatott, jól felkészült tanuló várta, hogy szavalhasson. A zsűri nem volt könnyű helyzetben, mindenki ügyesen szerepelt. Mivel a felső tagozatról jóval kevesebb jelentkező indult, ezért ebben a kategóriában csupán 1. helyezettet hirdetettek az ítészek. Az eredmény a következőképp alakult:
Alsó tagozat:
1. helyezett Berki Virág 4.b
2. helyezett (megosztva) Szternácsik Dóra és Hutóczki Milán 1.b
3. helyezett Csák Roland 4.b
Felső tagozat:
1. helyezett Nagy Katalin 8.b
Különdíj:
Berki Csaba 3.a
Lakatos Dzsenifer 5.a
Rendhagyó módon közönségszavazás is indult, melynek keretében a versengő gyerekek választhatták ki, maguk közül kinek az előadása tetszett a legjobban.
Közönségdíj:
Szomszéd Anikó 4.b
Április 9-én tartják az unikornisok világnapját. Ezen alkalomból játékos, ismeretterjesztő vetélkedőt szerveztünk a kisebbek számára. 1-5. évfolyamos tanulóink vegyes csapatokban mérték össze tudásukat. A gyerekek rajzoltak, színeztek, szövegértési, illetve kvízfeladatokat oldottak meg. A nyertesek különböző jutalomkönyvek közül választhattak, de minden résztvevő kapott egy apró kis ajándékot.
Szoros küzdelem után a győztes csapat tagjai: Szternácsik Dóra 1.b, Vaspál Áron 2.a, Kucsik Georgina 3.a, Szomszéd Anikó 4.b, Erki Veronika 5.b
A tavaszi szünet előtt a húsvéti jelképekhez kötődő kézműves foglalkozásokkal töltöttük a délutánt. Pedagógusaink kedves, kreatív díszeket készítettek a gyerekekkel az iskola aulájában. Tojás, nyuszi, kiscsibe, húsvéti dekoráció és koszorú is készült. Diákjaink lelkesen munkálkodtak szebbnél szebb kis alkotásaikon.
A víz világnapjára minden osztály előzetes feladattal készült. A vízhez kapcsolódó plakátokat készítettek, kiemelve annak jelentőségét, fontosságát, felhívva a figyelmet a megóvásra, a pazarlás megfékezésére. Pénteken a Kossuth diákjai, dolgozói kék színbe öltöztek, megemlékezve a vízről mint értékről.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján – a hagyományhoz híven – a Bátonyterenyei Kossuth Lajos Általános Iskola nyitotta a városi ünnepséget. Az 1.b, 4.a és 4.b osztály tanulói gyönyörű, megható műsorral készültek, kedveskedtek. Köszönjük, hogy a Bátonyterenyei Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusai élőzenés kíséretet biztosítottak gyermekkórusunk számára! A polgármester úr beszéde után a megemlékezők koszorúkat, illetve virágokat helyeztek el az iskola udvarán álló Kossuth-szobornál.
2024. március 13-án irodalmi-történelmi vetélkedőt rendeztek a Bátonyterenyei Márciusi Ifjak Vándordíj elnyeréséért, 7-8. osztályos tanulók mérték össze tudásukat az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtárban.
Nagyné Kovács Beáta tanárnő felkészítésével, kíséretében a Kossuthot két csapat képviselte. A 7.a osztályból a „Hazafiak” tagjai – Csák Richárd, Király Nikolett, Sőtér Lili Patrícia, Tóth Gerzson – 3. helyezést értek el. A 8.a osztályból a „Márciusi Virágok” tagjai – Bakos Gábor, Budai Kiara, Dénes Rebeka, Nagy Katalin – a 2. helyen végeztek.
Gratulálunk a szép eredményekhez!


















Március 8-án Csincsik Zoltán tanár úr az iskola képviseletében verssel kedveskedett a kossuthos lányoknak, illetve iskolánk pedagógusainak, dolgozóinak. Szavalata közben gyönyörű virtuális virágcsokrot kaptunk, láttunk a kivetítőn. Köszönjük a figyelmességet, és férfi kollégáink nevében ezúton is szeretettel köszöntjük a hölgyeket!

Bátonyterenye Város Önkormányzata nevében Nagy-Majdon József polgármester és Király Attila alpolgármester urak virággal köszöntötték az iskolánkban dolgozó hölgyeket. Köszönjük, hogy gondoltak ránk!

A Színek hete nagy aktivitást váltott ki iskolánkban. A gyerekek lelkesen keresték az adott színű tárgyakat, igyekeztek a dress code-nak megfelelően öltözni, valamint napról napra több plüsst hoztak be. A legjobban teljesítő gyerekek cukorkát, illetve apró ajándékokat kaptak. Alsó tagozaton a 4.b, felső tagozaton az 5.b osztály volt a legügyesebb, legeredményesebb. Varga Máté 4.b osztályos tanuló különdíjat kapott, mert szó szerint zsákszámra hozta be a plüssöket reggelente. Mindenkinek köszönjük a játékban való részvételt!



A héten tartjuk a már kossuthos hagyománynak számító Színek hetét. Ennek keretében „űzzük el a telet”, illetve vezetjük át a tél sötétségét a tavasz vidámságába. Hétfőn feketébe öltöztünk, a gyerekek magukkal hozhatták fekete plüsseiket, valamint fekete színű tárgyakat, dolgokat kerestek, gyűjtöttek az iskolában.









A keddi napra vonatkozó találós kérdés a kék színt takarta.












Szerdán zöldbe öltözött az iskola apraja és nagyja.










Csütörtökön a piros szín uralkodott a Kossuthban.









A heti projekt sikeres volt, együttes erővel elűztük a telet.
Március, vagyis a tavasz első napját rózsaszín, illetve fehér színekben pompázva köszöntöttük.










