November 11-én Márton-napot tartottunk. A felső tagozatos diákok Bódiné Bakos Katalin tanárnő segítségével ismertették a Márton-nap eredetét, hagyományát, a hozzá kötődő népszokásokat. Elsős kisdiákjaink Morvai Hajnalka tanító néni vezetésével énekeltek, körjátékokat mutattak be a többieknek, majd lámpás felvonulással zárták műsorukat. Pedagógusaink a tanórák menetébe is becsempészték a „libákat”, libakeresést játszottak, kottából olvasták a Márton-napi énekeket, illetve dekorációt készítettek a tantermek ajtajaira.
Faültetés a Kossuthban
Bátonyterenye Város Önkormányzata sikeres pályázatának köszönhetően a Kossuth füves udvara és környéke a Neked Zöldül program keretében 70 darab fával gazdagodott. 30 db magas kőris, 30 db korai juhar, valamint 10 db platán elültetésében segédkeztek a gyerekek. A törzsüket háló védi, 3-3 karó gondoskodik a helyes növésirányról, az ültetett növények tövébe pedig mulcsot szórtak. Iskolánk osztályai fogadták örökbe a fákat, a tanulók színes kis kártyákat kötöttek az ágakra.
Kérjük, mindenki óvja, védje környezetünket, fáinkat!
30 éves a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság
November 3-án fennállásának harmincéves jubileumát ünnepelte a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság. A szervezők felkérésére iskolánk tanulói is szerepeltek az Ady Endre Művelődési Központban megrendezett ünnepségen. A 3.b osztályos gyermekek tartalmas, informatív produkciót mutattak be. Köszönjük szépen Szebeniné Jávor Mónika és Déska Ildikó tanító nénik munkáját a színvonalas műsor összeállításában, illetve betanításában.




Halloween a Kossuthban
Október végén a Kossuthon is eluralkodott a rémséges hangulat. Gyerekek és tanárok egyaránt jelmezbe bújtak, és csaptak egy fergeteges Halloween bulit. A program nyitányaként Vaspál Lilla és Nagy Laura 8.a osztályos tanulók táncoltak, majd Szomszéd Anikó 3.a osztályos tanuló, a Mona Deja Vu Tánciskola növendéke adta elő a tanult koreográfiát. A zombik, vámpírok, boszik és hercegnők zenés felvonulása után szabadon táncolhattak, amíg a csengőszó vissza nem szólította őket a termekbe.
A tanítási órák után a gyerekek táncoltak, játszottak, illetve különböző kézműves foglalkozásokon vehettek részt. Készíthettek szellemes papírláncot, varrhattak textiltököt, illetve különböző szellemes, boszis, különbségkeresőkön törhették a fejüket. A nap, a délután sötéten, mégis vidáman telt a kísérteties Kossuthban.
Peonza verseny
A kossuthos gyerekek nagy lelkesedéssel, rengeteg gyakorlással készültek az iskolai bajnokságra. Mivel 40 diák jelentkezett, selejtezőket, elődöntőket tartottunk, mire kialakult a legjobbak mezőnye. A gyerekek négy csoportban csaphattak össze. A legkisebbek, az 1., illetve 2. évfolyamosok kidobták a peonzákat, közülük az nyerte a mérkőzést, akinek a leghosszabb ideig pörgött a játéka. A 3-4. osztályos gyerekek ügyesebbek voltak, ők már trükköket, figurákat mutattak. A felső tagozatos fiúk még ezt is továbbfejlesztették, kombinált, összetett variációkat dobtak. A diákok közül 7 lány jelentkezett, így a „kishölgyek” külön csoportban is indulhattak. A legügyesebb, Amanda, spárgából dobta a peonzát. A zsűri sok fejtörés után a következő győzteseket díjazta:
1-2. évolyam: Lakatos Marcell 1.a
3-4. évfolyam: Nagy László 4.a
5-8. évfolyam: Kohári Áron 8.a
Lányok versenye: Budai Amanda 3.b
Tök Jó Délután
A hétvégén színvonalas program került megrendezésre Bátonyterenyén, az Ady Endre Művelődési Központban. A fellépők között találjuk Szomszéd Anikó 3.b osztályos tanulónkat, aki társaival „rémséges táncokat” adott elő.

Október 23.
Pénteken az 1956-os forradalomra, a hősökre, áldozatokra emlékeztünk. Az események rövid összefoglalása mellett korabeli archív felvételek, fotók, videók segítettek elképzelni a gyerekeknek, hogyan telt az a bizonyos nap, illetve milyen következményekkel járt. Az ötödikesek tánca színesítette a műsort. Köszönjük Nagyné Kovács Beáta és Orosz Melitta tanárnőknek a műsor összeállítását, valamint Meszesné Kovács Mária tanító néninek a koreográfiát és a tánc betanítását.
Az állatok világnapja
Az állatok világnapját igazán tréfás módon tartottuk meg a Kossuthban. Előzetes feladatként a gyerekek rajzórákon, illetve otthon is készültek. Szebbnél szebb rajzokon, festményeken örökítették meg kedvenc állataikat.
Reggel Erika néni egy rózsaszín párduc segítségével csalogatta az aulába tanulóinkat, akik kivételesen magukkal hozhatták kedvenc plüsseiket is. A következő szünetben az állatok táncát sajátították el a gyerekek, illetve a jókedélyű felnőttek. Vidám zenére felvonulást tartottunk, majd három szerencsés gyermek sorsolás útján plusz plüssállatkát vihetett haza.
Zárásként megtartottuk a rajzpályázat eredményhirdetését. Alsó tagozaton holtverseny alakult ki, Kucsik Valentina 1.a és Szomszéd Anikó 3.b osztályos tanuló egyaránt könyvjutalomban részesült. A felsősök versenyében Nagy Viktória 5.b munkája nyerte el az első helyezést, Csák Richárd 6.a pedig különdíjat kapott.
Október 6.
Október 6-án az aradi vértanúkra emlékezünk. Iskolánk felső tagozatos diákjai megható műsort adtak elő a többieknek, melynek segítségével tanulóink feleleveníthették történelmi ismereteiket. A zenei betétek ráhangolásával átérezhették a gyásznap jelentőségét és súlyát. Köszönjük Nagyné Kovács Beáta, valamint Orosz Melitta tanárnők munkáját, a színvonalas műsor összeállítását!
A zene világnapja
Október 1. a zene világnapja. Ennek kapcsán játékos zenei feladatokat kaptak iskolánk tanulói. Reggel Herbályné Németh Katalin tanár néni néhány mondatban ismertette az emléknap eredetét. A következő szünetben zenefelismerési feladat tette próbára a gyerekek emlékezetét. Hallgattunk klasszikusokat, mese-, illetve filmzenéket, valamint mai divatos slágereket is. A legügyesebb osztályok finom cukorkákat kaptak. Ezután karaoke következett. A kezdeti szégyenlősség hamar feloldódott, és a gyerekek tanáraikkal együtt táncoltak, énekeltek az iskola aulájában. Olyan jó hangulat kerekedett, hogy a következő szünetben újra összegyűltünk, és ismét felcsendültek a dallamok.