A népmese napján az 5.a osztály tanulói egy tréfás mesejátékkal próbálták felhívni társaik figyelmét a mesék szépségére, fontosságára. A kőleves című történet dramatizált előadását érdeklődéssel figyelték kicsik és nagyok egyaránt.
„Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktől kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!”
Peonza bemutató
Pénteken egy mexikói bajnok érkezett a Kossuthba, hogy kedvcsináló bemutatót tartson diákjainknak az egyre népszerűbb játékról, a peonzáról. Érdekes trükkökkel szórakoztatta a közönséget, majd a gyerekek is kipróbálhatták a pörgettyűs játékot. A rögtönzött házi verseny után tanulóink meg is tarthatták a peonzájukat.
Kossuth Lajos születésének évfordulójára emlékeztünk
Kossuth Lajos, iskolánk névadója 1802. szeptember 19-én született. Hétfőn erre emlékeztek a kossuthos diákok. Egy rövid bevezető, majd egy közös éneklés után hallhattunk részleteket Kossuth naplójából, illetve a torinói beszédből is, melyet eredeti hangfelvételen ismerhettünk meg. A műsor zárásaként a diákönkormányzat képviselői koszorút helyeztek el iskolánk emléktáblájánál.
Tanszercsomag osztása
Az előző évekhez hasonlóan az idei tanév elején is sikerült biztosítani az ingyenes tanszercsomagot iskolánk hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű tanulói részére. Számológép, füzetek, írószerek lapultak a csomagokban. Az elsős kisdiákok személyre szabott – a fiúk kék, a lányok rózsaszín – összeállítást kaptak.
Nyugdíjas-búcsúztató
A Bátonyterenyei Kossuth Lajos Általános Iskola két oszlopos tagja, Déska Ildikó és Meszesné Kovács Mária tanító néni 40 év tanítás után nyugdíjba vonult. A második félévtől kollégáik, illetve diákjaik rengeteg szeretettel, türelmetlenül várják vissza őket!

Évnyitó 2022
2022. szeptember 1-én, 8:00-kor a Kossuthban is megszólalt a csengő, mely hivatalosan is lezárta a nyári szünetet. Vaspál Áron 1.a, illetve Vaspál Lilla 8.a osztályos tanuló vidám verssel nyitotta meg az új tanévet. Várszegi István igazgató úr ünnepi beszéde után a gyerekek virággal búcsúztak Ildikó nénitől, Marika nénitől. A tanévnyitó ünnepély zárásaként Szebeniné Jávor Mónika tanító néni köszöntötte, majd kossuthos kisdiákká avatta az elsős gyermekeket. Minden tanulónknak sikeres, eredményes tanévet kívánunk!
Keringő
A járványügyi intézkedések értelmében az idén nem volt lehetőség nyílt farsangi bált tartani. Ezért a 8. osztályosok formabontó módon májusban mutatták be hagyományos keringőjüket. Az aulában elegáns, ünnepélyes táncot láthattunk, ezután következett a meglepetés. A lányok tornacipőre cserélték a magassarkú cipőt, és az udvaron is keringőztek egyet. A hangulatos, újszerű bemutató után a gyerekek felkérték szüleiket, barátaikat, tanáraikat, és felszabadultan táncoltak a kossuthos utcabálon. Köszönjük Csincsik Zoltán tanár úrnak a koreográfia összeállítását, illetve a tánc betanítását!






Ballagás
A 8.a és a 8.b osztály az idén végre korlátozás nélkül ballaghatott a Kossuth Lajos Általános Iskolából. A hetedikesek nevében Nagy Anna, a nyolcadikosok nevében Lakatos Dzsenifer és Csikós Veronika búcsúzott iskolánktól, tanáraiktól, diáktársaiktól. A gyerekek környezettudatos módon cserjét ültettek az iskola udvarán. Szeretettel gratulálunk, és sok sikert kívánunk ballagó diákjainknak!





Évzáró 2022
Június 23-án a Kossuthban is lezártuk a tanévet. Nagy Viktória és Lakatos Izabella 4. A osztályos tanulók verse után Várszegi István igazgató úr méltatta a tanévet. Tíz kollégánk kimagasló munkáját egy csokor virággal ismerte el. Köszönjük Herbályné Németh Katalin, Alberti Gabriella, Déska Ildikó, Számel Erika, Meszesné Kovács Mária, Bódiné Bakos Katalin, Hollóné Nagy Zsuzsanna, Németh Rita, Szebeniné Jávor Mónika, illetve Molnár András munkáját! Ildi néni aerobik csoportja vidám step-tánccal búcsúzott, majd egy közös énekléssel zártuk a tanévzáró ünnepélyt. Kellemes nyári szünetet kívánunk mindenkinek!
Zánkai Erzsébet-tábor
Iskolánk tanulói 2022. május 30. és június 1. között három napot tölthettek Erzsébet-táborban, Zánkán. 60 tanuló kapott lehetőséget arra, hogy 5 pedagógus kíséretében eljusson a Balaton partjára.
Az első nap ebéd után elfoglalták a szobákat, majd egy kedves kutyás bemutató megtekintése után este koncerten tombolhattak a gyerkőcök. Másnap a nagyobbak kipróbálták az íjászatot, a kisebbek pedig számháborúban mérték össze ügyességüket. Egy trambulinos lazítás, majd a zánkai haditechnikai park feltérképezése után kipróbáltak egy gyerekeknek összeállított Exatlon-pályát, melyet nagy örömmel vettek birtokba. Egy szolid, láblógatós balatoni mártózás, illetve sétahajózás után gyerekdisco zárta a tartalmas napot.
Szerdán sajnos már pakolni kellett, de hazafelé még tettek egy rövid kirándulást Tihanyba. A rengeteg program mellett a gyerekek még tartalékoltak erőt a játékra, huncutkodásra is. Élményeiket, tréfás történeteiket sokáig mesélték itthoni társaiknak, szeretteiknek.
Köszönjük szépen Barna Bence, Déska Ildikó, Hollóné Nagy Zsuzsanna, Németh Rita, illetve Szebeniné Jávor Mónika munkáját, akik elvitték, és épségben vissza is hozták a gyerekeket.





